Rólunk
A mi sztorink – Nem tudtuk, hogy erre születtünk
“Biztosítós leszek” – csattantam fel hat évesen. Akár így is történhetett volna, ám az a tapasztalatom, hogy ez nem egy tipikus álomszakma. Mégsem vonzó focistákról, népszerű modellekről vagy épp kreatív cukrászokról van szó. Évek kellenek ahhoz, hogy kiderüljön, valaki alkuszként tud igazán kiteljesedni. Tulajdonostársam, László és én is így voltam ezzel: Laci vérbeli vezetőként a bútorbolttól kezdve a kutyakozmetikán át több vállalkozást is irányított, én pedig sokáig szenvedélybetegekkel foglalkoztam.
Hiszünk a pénzügyi tervezésben
Közös történetünk egy biztosítótársaságnál kezdődött, ahol közvetlen kollégák voltunk. Itt arra a következtetésre jutottunk, hogy a 21. században már nem lehet az ügyfeleket teljes körűen, maximális minőséggel kiszolgálni egy pénzügyi szolgáltató képviseletében. A területet viszont nagyon megszerettük, nem akartunk más vizekre evezni. Azt láttuk és látjuk a mai napig, hogy a magyaroknak nincs valós pénzügyi kultúrájuk és téves elképzelésekkel élnek. Az eladósodás mesterei vagyunk, ám a megtakarítás és az öngondoskodás sokaknak újszerűen cseng. Hiszünk a pénzügyi tervezés fontosságában és abban, hogy ennek támogatásával változtathatunk a rossz berögződéseken. Nem pénztárcát látunk az ügyfélben, hanem valós értékteremtésre törekszünk. Ezt a fajta missziót kapcsoltuk össze a biztosítási szakma csúcsával, az alkuszi tevékenységgel, s hoztuk létre 2011-ben közös cégünket.
Más szemléletmódot képviselünk
Az alkusz nem egy biztosítót képvisel, hanem magát az ügyfelet, és számára igyekszik minél nagyobb választékból a lehető legjobb biztosítási termékeket ajánlani. Egy teljesen más szemléletmódot képviselünk, mint a multik – az eladás szót nem is használjuk, mi üzleteket kötünk. Vezetői hitvallásunk tizennyolc éve változatlan: értékünk az ember! Hozzáállásunk gyümölcsözőnek bizonyult. 2012-ben egyedülálló módon dupláztunk, majd minden évben átlagosan 35%-ot növekedtünk. Növekedésünk kulcsa az, hogy mindig a piac előtt járunk, amit egyedi fejlesztéseinkkel és hat innovatív üzletágunkkal érünk el cégcsoportot irányító Zrt-ként. 27 biztosítóval, 12 bankkal és 5 befektetési szolgáltatóval állunk szerződéses jogviszonyban, így garantáltan hozzá tudunk járulni az Ön pénzügyi fejlődéséhez is. Tegyen próbára bennünket!
Miért jobb Önnek egy alkusz, mint egy ügynök?
Miért jobb Önnek egy alkusz, mint egy ügynök?
Milyen előnyöm származik abból, ha alkusszal kötök szerződést?
Az alkusz az egyetlen független biztosításközvetítő Magyarországon.
Független közvetítő, ami azt jelenti, hogy az összes hazai biztosítóval, bankkal, befektetési szolgáltatóval kapcsolatban áll, ugyanakkor egyik felé sincs elkötelezve, így tudja Önt igényeiknek megfelelően kiszolgálni.
A Cash Flow Holding Zrt. alkusza mindezen kívül a pénzügyi tervezés mentén dolgozik. Pénzügyi tervezéssel, az igényeken alapuló, szakmailag megalapozott pénzügyi döntések meghozatalában segít, hogy Ön hosszú távon elégedett legyen a választott szolgáltatásokkal!
Mi a különbség az alkusz és a biztosítási ügynök között?
Az alkusz Önt képviselve, Ön helyett, az Ön megbízásából jár el a biztosítók, bankok, befektetési szolgáltatók felé, így időt, pénzt spórol meg Önnek! Az alkusz szűri a pénzügyi szolgáltatók piacát! A Cash Flow alkusza az összes hazai biztosítóhoz közvetítheti Önt, de csak azoknak a szolgáltatásait ajánlja, akik megfelelnek az Ön elvárásainak, igényeinek!
Jogi szempontból az ügynök a biztosító megbízásából jár el, míg az alkusz az ügyfelet képviseli. A biztosító ügynöke elsősorban termékértékesítő, hisz neki az a feladata, hogy a megbízója termékét eladja. Felelősséggel nem tartozik munkája és az ajánlott termék szolgáltatása iránt.
Az alkusz ügyfele oldalán áll, ügyfele megbízása alapján jár el, megkeresi és elemzi ügyfele igényére az aktuálisan legjobb megoldásokat, prezentálja őket és segít a választásban. Az alkusz rendelkezik az általa közvetített szolgáltatások pontos, alapos ismeretével is.
Az alkusz felelősséggel tartozik munkájáért, tanácsaiért.

Cím: 1027 Budapest, Bem József u. 5.
Telefon: 06 1 787 1477
Fax: 06 1 787 1477
E-mail: ugyfelszolgalat@cfholding.hu
Cím: 1027 Budapest, Bem József u. 5.
Telefon: 06 1 787 1477
Fax: 06 1 787 1477
E-mail: ugyfelszolgalat@cfholding.hu